Üdv nálunk!
Kétgyerekes, 29 éves édesanya vagyok, két fiúgyermekkel, és egy gyermeklelkű férjjel megáldva, és feltett szándékunk, hogy a mi kis brancsunkat még tovább bővítjük. Furcsa, de nagyon jó érzés újra kisbabás anyukának lenni, pláne úgy, hogy már van egy kisiskolásunk, aki igazából egy valódi nagyfiú.
Korábban sosem gondoltam volna, hogy ennyire jól fogom magam érezni ebben a családom-van-gyerekeim-vannak-férjem-van-anya-vagyok szerepben, de amióta a kisebbik fiunk megszületett, nagyon bejön ez a dolog. Azt nem tudom, hogy mások pontosan hogy is menedzselik a saját családjukat, én az enyémet így tudom, ahogy majd itt leírom, és nálunk működik így a dolog. Jelenleg tökéletesen megfelel az, hogy a háttérből terelgetem a család többi tagját – igen, időnként a férjemet is -, de azért abban is biztos vagyok, hogy előbb-utóbb visszatérek a ringbe, és vagy így, vagy úgy, de újra dolgozni fogok.
Most még nagyon lefoglal az, hogy egy nagyon pici, és egy jóval nagyobb gyerek igényei között egyensúlyozzak, közben pedig a férjemmel is próbálok annyit együtt lenni, amennyire mindkettőnknek szüksége van, ami azért nem egy egyszerű feladat, de eddig még nem bizonyult lehetetlennek.
Abban biztos vagyok, hogy könnyebb így, nagy korkülönbséggel, mintha két apró gyerekem lenne, és dúlna a testvérféltékenység. Na, az pont nincs a fiúk között, ami hatalmas nagy könnyebbség. A nagy már nagyon rákészült arra, hogy kistestvére lesz, várta is, és bár mondhatni, kicsit magának valóbb, nehezebben barátkozó gyerek, de a nála kisebbeket mindig is szerette terelgetni. Amolyan született nagytesó. Mégis néha kihívások elé állít annak a megoldása, hogy a kicsi az igényeinek megfelelően aludjon, egyen, le legyen téve, hogy eleget mozoghasson, és közben a nagy se unatkozzon, de ne is punnyadjon a számítógép előtt egész nap.
Néha nem ártana, ha a férjemmel is tudnánk kettesben lenni, ilyen téren sajnos nem erőltetjük meg magunkat, pedig nem ártana gyakrabban sort keríteni rá. Jelenleg fél éve vagyunk házasok, de még nászúton sem voltunk. Az első évfordulónkon szeretnénk ezt bepótolni, és eltölteni egy hétvégét valahol kettesben. Na, erre az egész kapcsolatunk során nem volt példa, mivel a nagyfiú már akkor is megvolt, amikor mi egy pár lettünk. Jó, azt ne gondolja senki, hogy soha nem vagyunk kettesben, csak piszok ritkán, amiben nyilván benne van az is, hogy pici babánk van, nade az is, hogy rohadt lusták vagyunk mindketten 🙂
Szintén nem könnyű, de mindenképpen fontos, hogy legyen némi időm saját magamra is. Nos, az olvasás az, ami nélkül biztos, hogy élni sem tudnék, erre valahogy mindig szánok időt, még ha csak napi 10 percet is, de annyit minimum. Ha sokkal több időm lenne, akkor nyelvet is tanulnék, már ha azt nyelvtanulásnak lehet nevezni, amit eddig műveltem. Kész szerencse, hogy legalább angolul tényleg megtanítottak az iskolában, mert amúgy amit én csinálok, az minden, csak nem tanulás. Eddig már belekezdtem kismillió nyelv megtanulásába (a teljesség igénye nélkül: olasz, spanyol, hawaii, héber, izlandi, holland, afrikaans), de nagyjából annyi maradt meg bennem, hogy a diligente olasz szó magyarul azt jelenti, hogy szorgalmas, a héber ahava pedig szerelmet jelent. Afrikaans nyelven pedig csak káromkodni tudok. Mivel viszont angolul tényleg sikerült megtanulnom, hobbi szinten fordítok is – azzal nem álltatom magam, hogy egyszer valaki ezért fizetni is fog nekem, de van már egy félig lefordított regényem, ami talán egyszer elkészül véglegesen.
Kommentek